Belépés
Belépés
Elfelejtettem a jelszavam


Nem számít ki lesz az első, nem számít, csak végig érj

Nem számít ki lesz az első, nem számít, csak végig érj

Az év vége közeledtével az ember visszanéz, átéli, újra gondolja magában az elmúlt évet. Ezzel a felütéssel jellemzően a decemberben született írások szoktak indulni, de így augusztus elején? Május júniusban is aktuális lehetne, hisz az iskolákban ilyenkor adnak számot a nebulók az év köz ben összegyűjtött tudásról. Bizony nekem most ért véget egy év, a felkészülés éve, ráadásul a számadásnak is eljött az ideje.

 

Régi álmom már a nagyokkal a versenyek versenyén ott lenni teljesíteni a távot. Úgfy hiszem az idén minden összeállt, „nagy rendbe álltak a csillagok”, hogy én is ott legyek Nagyatádon, meg és végig éljem a leghosszabb napot.

 

Mondják, ilyenkor mindenki visz magával egy kis zsákot, amiben egész év folyamán gyűjtögeti azokat a dolgokat, ami a versenyen a „hamuba sült pogácsás” iszák lesz. Én is lassan egy éve gyűjtögetem ebbe a zsákba azokat a dolgokat, amikre ott a versenyen szükségem lehet. Viszem magammal az elmúlt egy év minden edzését, azaz viszek magammal 220 km úszást, 5900 km kerékpározást, és 1900 km futást, ennek elégnek kell lennie.Viszek magammal egy csomó jól bevált frissítési tippet ajánlást, gyakorlatot, amire szintén nagy szükségem lesz, hisz az időjósok szerint fázni biztosan nem fogunk. Bepakolom a zsákomba ennek az elmúlt egy évnek minden sikerét, nehézségét kudarcát, és fájdalmát, amiből majd erőt kell merítenem a nehéz pillanatokban. Jön velem rengeteg régi és új ismerős minden jótanácsa, segítsége támogatása. Elviszem magammal a barátaim, ismerőseim szurkolását, azt az energiát amit tőlük folyamatosan kapok, és ezúton is nagyon köszönök! A zsákomnak két pántja van, azu7 egyik pántja a családom, akik lassan erejükön felül is támogatnak, segítenek, és elviselnek, amiért sosem tudok elég hálás lenni nekik! A másik pántja az edzőm, aki a kezdetektől fogva hisz bennem, segít, támogat, motivál. Ők most is velem lesznek a versenyen, testköüzelből élik át velem a versenynek minden szépségét örömét, és nehézségét fájdalmát. Affelől kétségem sincs, hogy fájni fog, nagyon. Még nem tudom, csak sejtem hol lesznek a holtpontok, amikor erősnek kell lennem, és le kell tudni győzni magam. Hiszen az egész erről szól, a fizikai kihívásnak sokkal könnyebb megfelelni, mint a szelleminek. Fejben nagyon ott kell lennem, és nagyon nagyon tudnom kell, majd elhallgattatni magamban a kétkedő hangokat.

 

Legalább akkora feladat lesz a fizikai és mentális kihíváson túl odafigyelni a frissítésre, hisz ezen is áll, vagy bukik minden. Alsó hangon is el fogok sütni 10 000 kcal-+t, amiből kb 1500-ból úszok, 5000 a bringán ég el, és a maradék 3500 a futás energiaigénye. Ez alsó hangon 20 db Big Mac, 2,5 kg keksz, vagy 4 l pálinka energiatartalma. Szerencsére az Enduraid, és az I: am termékek is jönnek velem, a stabil biztos energiapótlást biztosítva.

 

Vegyes érzelmek kavarognak bennem, várom is nagyon, de az igazat férfiasan megvallva kicsit félek is. Igyekszem lazán venni, nem rágörcsölni, de minden egyes percemben most már ott van a verseny, hol úszik, hol teker, hol fut a tudatalattim, és egyre inkább a tudatom is. Bízom magamban, hisz ott van zsákban minden amire szükség lehet, ami meg közben jön, azt a segítőim úgyis meg fogják oldani.

 

Tegnap már “belaktuk” az úszópályát, megismertük a futópálya minden dordítóját, most még egy laza bringa, és jöhet a rápihenés a holnapi napra, amikor is minden eldől, és itt csak két osztályzat lehetséges, nincs középút, nincs mese, meg kell csinálni, “Nem számít ki lesz az első, nem számít, csak végig érj”! #xmiscoming #azútmagaacél

Galériák




Blog menü




A Loba Sport Csapatának kifejezetten fontos a természetvédelem és a fenntartható, környezettudatos mindennapok éppen ezért kérjük, hogy oldalainkat ne nyomtasd ki. Amennyiben valamilyen tartalmat szeretnél szöveges formában elérni kérjük, hogy vedd fel Velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén.

Tegyen a fenntartható mindennapokért!

Köszönjük!

Üdvözlettel, a Loba Sport Csapata